Sunday, April 6, 2014

Magi manga: Alma Toran Arc (spoileres)

by: Ohtaka Shinobu (biztos, ami biztos XD)

Nos már egy ideje érett ez a bejegyzés. Hatalmas Magi fan vagyok és egyszerűen zseniális a történet. De egyben az idegeknek sem tesz jót, mert amióta ezek a részek elkezdődtek alig bírom kivárni hétről hétre a fejezeteket. (jó, mondjuk volt már pár nagyobb történetívnél ilyen XD) Szóval, hogy ne őrüljek meg és mások se őrüljenek meg tőlem kiadom ide az összes érzésem. Mint fent is feltüntettem spoileres, ezért ha valakinek van türelme végig olvasni csak saját felelősségre tegye. XD Nos az Alma Toran arc-ban Solomon történetét mutatják be, illetve, hogy mi is történt ott. Persze nem rögtön belecsapnak a lecsóba, hanem szépen, elejétől kezdik bemutatni. Aladdin még a bemutatás előtt elmondja röviden a lényeget, de senki sem érti, ezért kezdődik el ez a "kis" visszaemlékezés :D (ügyes húzás, Ohtaka :D) Nos azt már egy ideje tudni, hogy létezett egy másik világ, ahol Solomon létrehozta az egységes világot (Alma Toran) és ő lett a királya. 3 Magi segítségével irányította (így most már érteni, hogy ebbe a világba miért mindig 3 Magi van :D) de az egyik magija (mint kiderült Gyouken) elárulta őt és még néhány embere is. Annak a világnak vége lett, ezért Solomon létrehozta az új világot, ahol Aladdinék élnek, a Rukh az ő iránymutatása és hűséges emberei pedig dzsinnekké változtak. Van egy templom, ahol meg a Magi-k születnek újjá. De az Al Thamen se nyugodhatott meg, hisz tervük nem sikerült, ezért ebbe a világba is beszivárognak, mint szellemi lények (nincs fizikai testük). Ezt tudtuk eddig, de mi történt pontosan? erre ad választ a mangaka, de eléggé idegtépő, hogy mindig vannak kis utalások arra mi lesz és figyelni kell őket, de közben próbál megkavarni ki ne találd mi lesz. (ilyen a jó mangaka) szóval, a történet ott kezdődik, amikor Solomon 13-15 éves (az angol fordítás szerint) és épp egy tornyot ostromoznak meg, ahol megment egy lányt Sheba-t (akinél megjegyzem ugyanaz a varázsbot van, mint Gyoukennél). Ez a világ teljesen a mágiára épül, itt egyik istenük adott nekik mágiát és azt kérte, hogy hozzák létre Alma Toran-t, de ez nem sikerült. Ez a világ tele van furcsa lényekkel (egyszeműek, medúzák, órásmacskák stb...) és a mágusok azért hozták létre ezeket a tornyokat, hogy velük az ilyen furcsa lények tudatát elvegyék és vagy irányítani szokták őket vagy egymásnak ugratják őket, hogy megöljék egymást. Ezek a mágusok úgy gondolják ezek csak szörnyek és egyedül kiválasztott nép az ember. Sheba is ilyen közösségben nőtt fel, ezért sok bonyodalom volt. (illetve sok vita közte és Solomon között XD) de végül áttért a jó oldalra és Solomon egyik követője lett. A képen látható emberek szintén Solomon követői, valaha ők is ilyen tornyokat irányítottak, de fellázadtak ellenük és most Alma Toran-t szeretnék létrehozni. (amúgy akik ismerik a sztorit megjegyezném, hogy Solomon az aki középen van és a jobb oldalán az Ugo :D és még meglepőbb, hogy Ugo mellett pedig Ithnan van) Eddig ebből az Arc-ból 5 fejezet jött ki, de még mindig nem tudjuk a választ a legfontosabb kérdésekre, illetve annyira szimpatikusak a szereplők és szívfacsaró, hogy tudni, hogy közülük jó páran később Al-Thamen tagok lesznek. És felmerült három fontos kérdés: mi történt, ami miatt jó páran elárulták Solomon-t? kik Aladdin szülei? (hisz említette, hogy ő nem ebben a világban született) és ki Gyouken? Ezekről szeretném elmondani az elméleteim, amik már egy ideje kínoznak és senkinek nem tudom elmesélni őket. (de közben angol fórumokon olvasom őket, hisz náluk is most ez a legnagyobb téma)
1. elmélet: A legtöbben ezt gondolják és én is úgy gondolom, hogy lehetséges (de remélem nagyot tévedek) hogy Sheba az Gyouken. Most van egy szerelmi háromszög, ami miatt a Solomon iránti szerelme viszonzatlan (hisz a legújabb fejezetből az jött le nem lesz esélye) és még történt valami, ami miatt Solomonban és eszméiben csalódott és átállt az Al-Thamen-hez. Amikor pedig az új világba jött Gyouken-ként ténykedett (vagy megszállta Gyouken-t, hisz tény, hogy furcsa, hogy kb. 22 évet várt, hogy megölje a férjét és gyerekeit) Aladdin Solomon és Arba (Solomon egyik magija) gyereke és majd ő lesz az, aki megmenti Gyoukent és talán Sheba lelkét is. Sokan ezt az elméletet támogatják Nekem ez nagyon nem tetszik és félek is tőle, hogy ez lesz. Meg még van egy csomó bökkenő is ebben az elméletben. Mondjuk az aranyos lenne, hogyha Sheba megmenekülne, a templomban újjászületne magiként és Aladdin felügyelete alá kerülne. (bár ez csak az én képzeletem) Mivel Sheba sok tulajdonsága megegyezik Aladdinéval és gyakran a mimikája is.
2. elmélet: Sheba nem Gyouken és nem is szállta meg. Hanem Sheba volt korábban egy Magi és Aladdin anyja/Solomon felesége, de meghalt (mivel Aladdin egy korábbi fejezetben mondta, hogy sose látta az anyját) és Gyouken pedig egy új magi helyette és megkapja Sheba botját (az megmagyarázná, hogy miért hasonló a botjuk) és a többit meg már tudjuk... 
3. elmélet: Solomon és Sheba házasok voltak, de Sheba elárulta őt és megtörtént Alma Toran. De nem lett gyerekük. Bár egyre inkább az a valószínűbb, hogy Solomon valójában Aladdin apja, de... én még nem vetettem el a reinkarnációt. Azt mondta Aladdin, hogy mindenki átjött ebbe a világba is vagy dzsinnként vagy másként. Akkor Solomon miért ne tette volna? Szóval szerintem Solomon valójában egy személy Aladdinnal csak amikor újjászületett mindent elfelejtett (nem úgy, mint Yunan, aki 9x született újjá, de sose felejtett XD) és majd ő lesz az, aki megmenti Sheba-t (mivel most már Aladdin mindent tud csak mi nem XD) és Sheba újjászületik és itt talán újra kezdhetik az egészet (és akkor a fanok se panaszkodhatnak, akik szeretnek, hogy Aladdin egyedül marad, ha Alibaba és Morgiana összejönnek valakivel vagy egymással XD) 

Egyelőre ezek, amikkel egyetértek, de minden fejezettel változik a helyzet. Most 221. fejezetben csak behozták ezt a szerelmi háromszöget és így születtek meg az elméletek. (Arba-Solomon-Sheba) de tudom, hogy a mangaka nem csak a történet szálait, hanem az érzelmi szálakat is szereti kavarni, szóval ki tudja... lehet ebből lesz szerelmi négyszög is. XD Bár ez csak nagyon nagyon nagyon vad fantáziám, de nekem elképzelhető, hogy Ugo is szerelmes lesz Sheba-ba. (hisz nagyon sokat törődik vele és mondhatni ő olyan lány, akivel kötetlenül beszél. Pedig Ugo igen feszélyezett a lányokkal szemben XD az ismerősökkel nem, de hát Sheba-val különösen sokat beszél XD) szóval... Ohtaka Shinobu! köszi, hogy rajzolod/írod a Magi-t, mert második kedvenc mangám, de... kérlek kíméld meg drága idegeim! XD 
megjegyzés: Solomon x Sheba fan vagyok :D olyan édesek együtt :D 

Tuesday, September 17, 2013

Detective Conan&Magic Kaito, avagy Sillya fangörcsei egyre súlyosabbak


Itt egy újabb ömlengés, amit valószínűleg senki se fog elolvasni (vagy lehet, hogy néhány hősi lélek megpróbálkozik vele XD) de legalább kiélem magam. Hisz ismét mindenki agyára megyek hisz folyton ezt nézem/ezt olvasom és erről beszélek. Na szóval a Detective Conan pont az a sorozat, amiről azt hittem, hogy soha, de SOHA nem nézem meg. Bár még anno az Animax-en belekezdtem, de láttam a 700+ részt na meg hogy még mindig fut teljesen elijesztett. Persze a sors ismét rám cáfolt XD Szokás szerint ismerősök ragasztották rám ezt az őrületet, de hogy is kezdődött? Na igen, egy amv-vel, mint a legtöbb, ami egy Detective Conan szereplőről, Kaito Kid-ről szólt. Mint kiderült van egy külön sorozata is és azzal kezdtem, a Magic Kaito-val. Kis egyszerű volt, de a szereplők rögtön megfogtak és maga Kaito akciói is. Persze a részek közben megjelent 1-2 szereplő a Detective Conan-ből is, mivel a két sorozat összefügg egymással. Így gondoltam egyet és elkezdtem megint a sorozatot. Most ott tartok, hogy mindkét sorozat olyan fangörcsöt váltott ki belőlem, hogy azt nem tudom mikor fog lecsillapodni. A Detective Conan alapsztorija már első hallásra megfogott: Kudo Shinichi, a 17 éves detektív, akit Sherlock Holmes-hoz hasonlítanak, hisz minden ügyet szempillantás alatt megold. Gyerekkori barátjával, aki egyben szerelme is éli mindennapjait. Vagyis próbálja, míg nem két sötét kabátos alakba botlik, akik egy szervezettől vannak. Shinichi próbálja elkapni őket, de ehelyett ők kapják el a fiút. Beadnak neki egy mérget, amitől ismét gyerek lesz. Persze az emlékei és az esze megmaradt. Rögtön régi barátjához Agasa professzorhoz rohan, aki kezdetben nem hisz neki, de később elhiszi. Shinichi egy új azonosságot vesz fel: ő lesz a professzor rokona, Edogawa Conan és gyerekkori barátjához Ranhoz és apjához költözik. Ran apja magánnyomozó és Shinichi reménykedik, hogy valahogy sikerül megtalálni a fekete ruhásokat. Persze ezt titokban tartják Ran és apja, sőt mindenki előtt is, hisz a fekete ruhások azt hiszik a méreggel megölték őt. Nem csak a történet miatt kezdtem el, hanem a sok pozitív kritika miatt is. A legjobb shounenek közé sorolja sok fan. És igazuk volt, mert engem is beszippantott. Az egész sztori epizodikus, de minden gyilkosság, amit Shinichi felderít igen érdekes. Kikapcsolja az embert, megnevetteti és persze nagy fanságot okoz. Igen erős a szereplőgárdája, mint női, mint férfi oldalon. Négy főbb férfi szereplő van, akik közül persze nem mindenki jelenik meg rögtön (van amelyik csak 100 rész után) és vannak akik időközönként jelennek meg, de őket tudnám főbb szereplőknek mondani. Ilyen természetesen Kudo Shinichi/Edogawa Conan, a főszereplőnk, Hattori Heiji, aki szintén mesterdetektívként ismerünk, illetve Kuroba Kaito, aki esténként Kaito Kid-ként tevénykedik. És persze én ide sorolom Mouri Kogoro-t is, aki bár a bishi gárdából kilóg, de fontos szereplő. Ha ők nem lennének nem is lenne okom nézni a sorozatot. Mert bár érdekesek az ügyek, de a történetet (számomra XD) ők teszik még színesebbé és érdekesebbé. Szintén pozitívum, hogy VÉGRE vannak normális női karaktereink is, akik nem a sarokban zokognak a hercegre várva, hanem tesznek magukért/saját boldogságukért. A főbb női szereplők közé Mouri Ran, Toyama Kazuha és Haibara Ai tartozik. Ai azért is fontos lesz később, mert szintén olyan sorsra jutott, mint Conan. A szereplőkön kívül pedig a szerelmi szál is megfogott. (Nem hazudtolom meg magam XD) Hisz elég sok szerelmi szálunk van, de egyik sem nyálas, sőt! nagyon édesek és végre (!) nem szerelem első látásra. Az egyik ilyen Shinichi és Ran, ahol le a kalapom Ran előtt jó sok türelme van. XD És persze Shinichi mindig védi őt, még akkor is, amikor Conan-ként kell lennie. A másik (akik jó későn bukkannak fel) Heiji és Kazuha, akik erősen hangoztatják, hogy ők csak testvérként tekintenek egymásra, de nem úgy tűnik. És az utolsó párosunk az Kaito és Aoko, akik szeretik szétverni egymást. XD A három párosban mi a közös? Mindhárom fiú zseni, mindhárom lány egy nyomozó lánya és mindhárom páros egyértelmű, de mégse jöttek össze. Persze vannak még párosok, de valamelyik csak utalás, valamelyik csak a fanok kitalációja. Szóval mind történet, karakter, szerelmi szál terén erős az anime. Szerintem mindenkinek érdemes tenni vele egy próbát és ne ijedjen meg, hisz nem összefüggő (vagyis vannak olyan ügyek, amik több részesek, de inkább epizodikus) és bár a főszál is halad előre, mégis nagyon lassan. (ami kissé negatívum is) Majd még jövök és akkor a kedvenc Detective Conan párosaim vesézem ki (Nah! ezt is ki kell adni) mert nem soroltam fel mindet. (Látszik, hogy nagy shipper vagyok XD)
Szóval, további szép napot! Nekem meg kitartást az egyetem labirintusaiban XD

Thursday, July 18, 2013

Sillya, a fangirl 1.rész - Kaze Hikaru



Nos igen... szégyellem magam, mert a blog eredetileg arra lenne, hogy magamról írjak, életem gondjairól, kiadjak magamból mindent. De... hát végülis fangörcseim élem ki itt. Mi is az a fangörcs? Eenii-nee-chan használta először ezt a szót, de nekem annyira megtetszett, hogy elloptam (Gomen, nee-chan! ^^") és akkor használom, ha egy anime/manga hatalmába kerít és nem tudok szabadulni. Álandóan azt nézem/olvasom, videókat keresek, fanficeket gyártok stb... Most két fangörcs is el szokott kapni: az egyik a Kaze Hikaru, a másik a Gintama (amit később fejtek ki XD) Muszáj itt kiélnem magam, hogy ne menjek senki agyára. Eddig visszafogtam magam (mégha Betti-nee és Eenii-nee ezt nem is érezte XD gomen megint ^^") de muszáj kiélnem magam. Nos Kaze Hikaru: egy sztori a shinsengumi-ról, akik a 19.század legrettegettebb szamurájai voltak és egy lányról, aki fiúnak öltözve beállt közéjük először a bosszú miatt, később szerelme miatt. Betti mutatta először meg ezt a mangát és úgy áltam hozzá, hogy: hát nézzük meg, nem számítok sokra, mert shoujo (kritikus vagyok mostanság ezzel a műfajjal szemben ^^"), de ha Betti ennyire szereti biztos jó. És hatalmába is kerített. Három nap alatt utolértem őt. (93 fejezet 3 nap alatt XD) Eredetileg még tavaly ismertem meg és olvastam el azt a 93 fejezetet és már akkor elkapott a fangörcs, de egy időre enyhült. Most egy amv miatt ismét előkaptam és most még jobban elkapott. Bár Japánban egész jól teljesít (mindig benne van a top 10-ben, ha megjelenik) de nem annyira ismert sem ott, sem nyugaton. Nyugaton sokan el is ítélik, mert elég nehéz mű. Sokan mondanák: De hisz ez csak egy shoujo, nem? Hát nem igazán. Azt a részt leszámítva, hogy egy lány bekerült a Shinsengumi-ba, minden hiteles történelmi tények alapján történik. Minden ami történik itt, az tényleg megtörtént régen a valóságban. A mangaka nagy részletességgel mutatja be az eseményeket, miért történtek meg az események és a kötetek végén sokat is magyaráz. Emellett tökéletesen bemutatja az akkori emberek gondolatait, viselkedését, cselekedeteinek okát. Amit még nekem is néha nehéz volt felfognom hiába vagyok nagy fan. Meg nehézséget okozott néha a politikai rész megértése is. (amin segített az Atsu hercegnő dorama sorozat, ami szintén akkor játszódik csak más szempontból) Na, de akkor minek is olvasom? Hát engem is meglepett, mert nem szoktam szeretni a történelmi mangákat, de ez megfogott. Nem csak azért, mert kidolgozott/hiteles, hanem, mert érdekes is. Jobban megismertem Japánt és a 19. századot. De a legfőbb oka az érdekes karakterek, poénok és szerelmi szál. Okita Souji első perctől megfogott, mert kicsit hasonlított Fye-ra a Tsubasa Chronicle-ből, de később rájöttem, hogy a két karakter ég és föld. Souji gyermeki énje rettentő édes, de egyben elszánt és kegyetlen szamuráj is, ami miatt nem örvend nagy népszerűségnek. Egyik nap megment egy lányt Tominaga Sei-t, aki bosszúból csatlakozik a Shinsengumihoz, de később beleszeret felettesébe, aki ráadásul igen hamar rájön, hogy lány, mégis titokban tartja. Ez igen tipikus shoujo-nak hangzik, de itt nem omlanak egymás nyakába. Sok akadály gördül eléjük (első sorban Souji hülyesége és mániája, hogy ő nem lesz sose szerelmes) valamint a tény, hogy Sei eldobta női énjét és férfiként akarja szolgálni őt. Szerintem ez kiemeli őket a tipikus shoujo párosok közül és számomra rettentő különleges lesz. Itt nem két fejezet alatt, hanem szép lassan alakul ki kettejük kapcsolata (és részletesen bemutatják érzelmeiket) Tehát top 5 kedvenc párosomba tuti benne vannak (Ha valaki kíváncsi rá top 5 kedvenc párosom: 1. Edward x Winry, 2. Ootani x Risa 3. Souji x Sei 4. Alibaba x Morgiana 5. Natsu x Lucy stb... mivel én vagyok a legnagyobb párosítgató, ezért rengeteg van. Persze kizárólag hetero párosok. Yaoi/yuri rettentően taszít) A történet is tele van akcióval/harccal, amik mindig izgalmasak/érdekes. Emellett sok poén is van benne. Főleg Souji és a Shinsengumi többi tagjának jelleméből, illetve abból, hogy Sei nehezen tudja nemét titkolni (a havi baj stb...) És az tetszik, hogy bár van benne egy kis hárem érzet (hisz Seibe 4-en belezúgtak, és 3-al látnék is esélyt kapcsolatra), de mégse hárem, hisz Sei egyetlen szerelme Souji és ezen semmi és senki se változtat. Nos akivel látnék még esély Souji-n kívül az Saito Hajime, aki Okitával jó viszonyban van és Sei számára olyan, mint egy bátyj és Hijikata Toshiro-val, a csapat démoni alparancsnokával. (bár vele inkább csak veszekednek, de volt egy apró kis intés. bár annyira apró volt, hogy lehet csak túlreagáltam) A manga még mindig fut és persze a fanok idegeskednek, hisz minden Shingengumi fan tudja, hogy Souji betegségben meghalt fiatalon. Én így is szurkolok nekik és persze elkezdtem a kis fanficem, hogy kiéljem fanságom. Bár még tudnék mit írni, de fáj a kezem a sok írástól így egyelőre ennyi. Majd ha más eszembe jut.

Tuesday, June 25, 2013

Anime vs. manga 1. - Kamisama Hajimemashita

Bevezető, avagy minek szenvedek egy ilyennek a megírásával: nem gondoltam, hogy valaha is fogok ilyet írni, hisz már volt rá máskor is példa, hogy az anime eltért a mangától, de mégis egy jó sztorit hoztak ki belőle. Pl. Full Moon Wo Sagashite a manga és anime ég és föld, mégis mindkettőt imádtam. Na ez sajnos manapság nem igaz. Főleg azt utálom, ha alapjáraton egy nagyon jó mangát módosítanak/egy mestermű mangát tesznek tönkre, az nagyon tud idegesíteni. És miért is írom ezt? hogy kitöltsem a haragom. XD Mert ha másnak mesélném el mind ezt sírva fakadna, mire végig hallgatná. Nos... mivel első rész, ezért több ilyen bejegyzésem is lesz. (Sajnos mostanság sokba ütközök.) Szóval az első áldozatom:

Kamisama Hajimemashita


1. szempont - Animáció/ rajzolás: Erre semmi panaszom nem lehet. A manga rajzolása tipikus shoujo-s, mégis szép és letisztult a kezdettől fogva. Én nagyon szeretem. Az anime ezt tökéletesen visszaadja. Nem vesz el és nem is ad hozzá semmi extrát. Szóval nagy piros pont ezért a készítőknek.
2. szempont - Szinkronhangok: Hát a mangával itt nem nagyon tudom összehasonlítani, max annyit tehetek hozzá, hogy itt is gratulálok a stúdiónak, mert mindenkihez olyan szinkronhangot választottak, amilyen illett.  Egyedül Onikiri és Kotetsu hangjai lettek idegesítőek. Amikor meghallottam a nyavalygó hangjaikat a falat kapartam. Főleg azért is volt rémes, mert ők voltak a narrátorok. XD
3. szempont - Zenék: Az OP/ED is szerintem nagyon illett az animéhez és jó hangulatot teremtettek. Az összes háttérzenét eltalálták, szóval ez is piros pont. Bár ez nem ide tartozik, de azért megjegyezném, hogy a narráció a történet során viszont nagyon idegesítő volt.
4. szempont - Történet: Na itt nagyon rémes dolgokat követtek el az animések. Az összes dolgot megcsinálták, amit utálok, így egy tipikus shoujo-t kaptunk... egy tömeggyártmányt. Először: nagyon gyorsan haladtak és több fejezetet lenyomtak 1 rész alatt. Ezalatt rengeteg fontos dolgot is kihagytak, ami bár nem tűnik fontosnak, de később az/ a szereplő jellemének megértéséhez szükséges. Másodszor: keverték az időrendet. Néhány fejezetet előrébb hoztak, míg néhányat hátrébb toltak. Így nem is volt érthető, hogy Tomoe miért ragaszkodik Nanamihoz annyira stb... (és nem, nem azért ragaszkodik, mert ő a főhős. először csak mind családjára gondol, itt főleg a Narukamis részekre gondolok és csak később változik a véleménye) emellett az is idegesítő volt, hogy még a vége előtt kiemeltek egy részt megint nagy kihagyással és azt is meganimésítették. Harmadszor: kihagytak konkrét fejezeteket, amik édesek voltak/viccesek. Bár tény, a történet szempontjából nem lényeges, de érzelmek szempontjából igen. És utoljára: ezt utálom a legjobban... amikor alternatív dolgokat raknak egy animébe. Ennél rosszabb és rémesebb dolog nincs. Nagyon ritka, amikor jókat tudnak belerakni. (pl. Tomoe és Nanami randija... fanok számára cuki, de nekem erőltetett. meg ahhoz képest hogy Tomoe hogy hangoztatta, hogy ő nem akar emberbe beleszeretni és nem is fog... itt semmi értelme nem volt a randinak. nem véletlen nem volt ilyen még a mangában. meg a végén, amikor szinte csak belehányta a képernyőbe Tomoe, hogy szeretlek Nanami, kössük össze az életünk. na azon nevettem nagyot. XD mangában egyszer sem mondott ilyet. meg nem ilyen hamar... kb. 65-70 fejezet után jött rá erre, itt meg elég volt 10 rész XD és le is zárták az animét. így lealacsonították a kapcsolatuk sima tömegshoujo kapcsolattá) Nos, ennyi a panaszom. XD
5. szempont - Karakterek: hát az is valami rémes. Kuramaról semmit nem tudunk meg(jó, mert nem is jutottunk el odáig, de akkor is... ha már ilyen lezártra csinálták) Tomoe tömegkarakter lett( a mangában sokkal mélyebb és összetettebb... jó, nem jutottunk el odáig, de akkor inkább hagyták volna nyitva az animét. meg nem kellett volna oda nagyon az a szerelmi vallomás) Nanami idegesítő liba lett. Jó, az elején a mangában is idegesítő volt néha, de pár fejezet után elkezdett fejlődni és utána folyamatosan fejlődött. itt nem. Bár nagyrészt sikerült visszaadniuk a karaktereket/érzéseiket, de mivel már lezárták az animét sok karakter csak felszínes maradt. szóval ha lesz második szezon talán ezt kiküszöbölik. 

Összeségében: Manga 10/9 az anime pedig: 10/7
Nem lett rossz, aki nem ismeri a mangát annak élvezhető és érdekes, de semmi nagyobbat nem nyújt. A manga bár szintén felszínes volt az elején, de később ez változott és még az elején is többet nyújt, érdekesebb és élvezhetőbb. Szóval nekem nem lett nagy élmény.

Thursday, January 3, 2013

Suli kezdés... új év

Új évi fogadalmaim között volt, hogy többet blogolok. Ezt tartani is akarom. Ma elkezdtem a sulit, ami elég lassan telt és sokat is kellett tanulni a közelgő félév miatt. De befejeztem egy könyvet és írtam is hozzá kritikát: http://sillyakonyvmanga.blogspot.hu/2013/01/marie-lu-legenda-trilogia-legenda.html
Hát ma csak ennyi történt, holnap részletesebb beszámolóval jövök. :D

Sunday, December 30, 2012

2012-es anime értékelések


Hát rég volt már. És már év vége közeledik. Az újévi fogadalmaim közé több mindent bele kell raknom. Pl. többet fogok blogolni, több filmsorozatot fogok nézni, többet fogok olvasni, többet fogok írni stb… De most értékelem a 2012-ben megnézett animéket. Mivel mangát nem olvasok sokat azt hanyagolom. Elég sok félébe botlottam. Sok nagy fanságot okozott és kedvencem most is, valamelyik hatalmas csalódás volt és töröltem, amilyen gyorsan tudtam. Nehéz volt dönteni a sok közül, de megszülettek az eredmények. :D

Legjobb anime
Magi - The Labyrinth of Magic
Bár még fut, de megelőlegezem neki a bizalmam. Kiskorom óta imádtam az Ezeregy éjszakai meséit, az alapötlet, hogy mind egybe van meg pláne nagy öröm volt. Ezt mind egy remekül kidolgozott és felépített világban. Nem utánozza le az eredetit, hanem egy teljesen új helyzetbe rakja a szereplőket, mégis van egy kis összefüggés az eredeti és eközött. (kis utálás, ami spoilet: Alibaba és a rablók) A mangáját olvasom és az alapján a top 5-be bekerült. Az anime eddig még mangahű, mégha az eleje „kicsit” gyorsabb is, ami nem vált hátrányára. Remélem tartja a színvonalat.
Legjobb akció
Jormungand
Az akció nem igazán a szívem csücske, de ez rögtön megfogott. A történet, a karakterek, a zene, minden. Nem sok akció animét néztem és pont ezért ez a legjobb, mert ez annak ellenére, hogy nem szeretem a műfajt, mégis megnéztem és imádtam.
Legjobb shounen
Kuroko no Basket
Most az évben nem igazán találkoztam nagyon jó shounen animékkel. Sose gondoltam volna, hogy valaha is fogok ennyire szeretni egy sport animét. A karakterek, ami miatt elkezdtem nézni a sorozatot. Már az első perctől fogva olyan főszereplőket, mellékszereplőket vonultatott fel, akiket csak szeretni lehet. Amikor elkezdődtek a meccsek, bár tudtam a kimenetelét, de mindig izgalommal néztem végig.  A történet magába szippantott és azóta se enged el.
Legjobb shoujo
Tonari no Kaibutsu-kun
Az idei év talán shoujo hozatalban volt a leggyengébb. És végre találtam egyet, amit imádtam és akár többször is megnézném. Bár ez is sablonokra épül, de olyan karakterek vannak benne és olyan történet, ami még ezeket a sablonokat is érdekessé teszi. És itt a romantika mellett a vígjáték is főszerepet kapott.
Legjobb fantasy
Sword Art Online
Most az évben nem igazán találkoztam nagyon jó shounen/fantasy animékkel. Úgy gondoltam ez volt az eddigi legjobb. Bár ennek is van rengeteg hibája, de rengeteg pozitívuma is van és élveztem az anime minden percét.

Legjobb vígjáték
Jinrui wa Suitai Shimashita
Ettől az animétől az égvilágon semmit nem vártam. Sőt azt hittem, hogy végig a cukifaktor fogja fent tartani. Szerencsére tévedtem. Mindenből paródiát csinál, még néha önmagából is. Társadalomkritikától kezdve az otakukig mindent kiparodizál élvezhető formában és még egy rendes történetet is kaptunk.
Legjobb anime folytatás
Fate/Zero 2
A Fate/Stay Night előzményének folytatása. Na ez érdekesen hangzott. A rendező Urobochi Gen, aki tökéletes munkát végzett eddig minden animével. Nagyon tetszett, főleg azért mert a szereplők és a történet is sokkal érdekesebb volt. És sokkal durvább és sötétebb is, ami először meglepett, aztán meg örültem neki. Hisz Stay/Night-nál az volt a bajom, hogy nem igazán jött át, hogy ez tényleg egy véres és komoly küzdelem.
Legnagyobb pozitív csalódás
Chuunibyou demo Koi ga Shitai!
Bevallom, ettől az animétől semmit se vártam. És mégis a nagy kedvenceim közé került. Az alapsztori és az egész anime ötletes és hol vicces, hol drámai. A karakterek mind a szívemhez nőttek. Egy baj volt vele: rettentő rövid volt.
Legnagyobb negatív csalódás
Guilty Crown
Amilyen jól indult az anime olyan hatalmas csalódás lett számomra. Az első fele jó volt és mindent megmagyarázott. Ott abba is kellett volna hagyni és akkor egy jó anime lett volna. A második fele tönkre tett mindent. A karakterek, történet, minden katyvasz lett és bevált sablonokra épült.
Legötletesebb anime
Nisemonogatari
Hát ezt nem nagyon tudom tovább ragozni. Beszéd ide, beszéd oda, de Nishio Ishin történetei sose a sablonokról híresek.  Pont mint ez. Bár kissé el volt túlozva az ecchi, de mégis élveztem ezt az elvont, csavart logikájú történetet.
Legjobb sci-fi
Psycho-Pass
Ez az év a sci-fi animék éve volt, hisz a legtöbb történet a jövőben játszódik. Bár ez az anime nem fejeződött be, de megelőlegezem neki ezt a díjat. Később max szidom magam. XD Az alapsztori nagyon ötletes, a főszereplő páros bejön és izgatottan várom milyen rejtélyeket tartogathat még az anime.
Legjobb anime OP
Ling Tosite Sigure – Abnormalize (Psycho-Pass OP)
Legjobb anime ED
AKINO & AIKI - Gekkou Symphonia (Aquarion EVOL)
És most jöjjenek a karakterek, hisz ők is részei az animéknek.

Legjobb férfi főszereplő
Alibaba Saluja – Magi
megjegy.: ide rettentő nehéz volt választani XD
Legjobb férfi mellékszereplő
Aomine Daiki – Kuroko no Basket
Legjobb női főszereplő
Takanashi Rikka – Chuunibyou Demo Koi ga Shitai!
Legjobb női mellékszereplő
Senjougahara Hitagi - Nisemonogatari
Legeredetibb főgonosz
Makishima Shougo – Psycho Pass
Legrosszabb férfi főszereplő
Amata Sora – Aquarion EVOL
Legrosszabb női főszereplő
Takanashi Yomi – Black Rock Shooter
Legrosszabb férfi mellékszereplő
Statice Bobby – Binbougami ga!
Legrosszabb női mellékszereplő
Adenokouji Nadeshiko – Binbougami ga!
Kedvenc anime páros
fúúú, ide volt a még nagyon nehéz választani. Végül úgy döntöttem, hogy azok közül válogatok, akik hivatalosan is összejöttek.
Yuuta X Rikka (Chuunibyou demo koi ga Shitai!)





Monday, November 19, 2012

Amiket még az éven el akarok olvasni

Nagyon szégyellem magam, hogy mostanság ilyen kevés könyvet olvastam. Pedig, még annyi jó könyv vár rám. :S De egyszerűen nem bírok olvasni. Mire hazaérek elég késő van, akkor is tanulnom kell és utána már csak filmsorozatot vagy animét van erőm nézni. Még mangát se olvasok. Bár még messze van az érettségi(vagyis annyira nem, de májusig azért még van idő), mégis a tanárok bombáznak a dolgozatokkal. Félnek, hogy nem lesz elég jegyünk? XD Meg nem rég volt előrehozott érettségim emelt németből. Szóval az is leszívott. Pedig nem kéne. :S Na szóval, a kis listám:
Rachel Vincent: Kóborok - The Stray 1.
Karen Marie Moning: Keserű ébredés - Tündérkrónikák 1.
Kagawa Julie: Vaskirály - Vastündérek 1.
Suzanne Collins: Futótűz - Éhezők viadala trilógia 2.
Margit Sandemo: A titokzatos erdő - Varázsjelek 1.
Gail Carriger: Lélektelen - Napernyő Protekturátus 1.
Cassandra Clare: Az angyal - Pokoli szerkezetek 1.
Jenna Black: Káprázat - Bűbájösvény 1.  megjegy.: ezt csak azért, mert kíváncsi vagyok a könyvre, ami így megosztja az embereket.

Egyelőre ennyit, de majd még bővítem a listát. XD