Showing posts with label fangörcs. Show all posts
Showing posts with label fangörcs. Show all posts
Tuesday, September 17, 2013
Detective Conan&Magic Kaito, avagy Sillya fangörcsei egyre súlyosabbak
Itt egy újabb ömlengés, amit valószínűleg senki se fog elolvasni (vagy lehet, hogy néhány hősi lélek megpróbálkozik vele XD) de legalább kiélem magam. Hisz ismét mindenki agyára megyek hisz folyton ezt nézem/ezt olvasom és erről beszélek. Na szóval a Detective Conan pont az a sorozat, amiről azt hittem, hogy soha, de SOHA nem nézem meg. Bár még anno az Animax-en belekezdtem, de láttam a 700+ részt na meg hogy még mindig fut teljesen elijesztett. Persze a sors ismét rám cáfolt XD Szokás szerint ismerősök ragasztották rám ezt az őrületet, de hogy is kezdődött? Na igen, egy amv-vel, mint a legtöbb, ami egy Detective Conan szereplőről, Kaito Kid-ről szólt. Mint kiderült van egy külön sorozata is és azzal kezdtem, a Magic Kaito-val. Kis egyszerű volt, de a szereplők rögtön megfogtak és maga Kaito akciói is. Persze a részek közben megjelent 1-2 szereplő a Detective Conan-ből is, mivel a két sorozat összefügg egymással. Így gondoltam egyet és elkezdtem megint a sorozatot. Most ott tartok, hogy mindkét sorozat olyan fangörcsöt váltott ki belőlem, hogy azt nem tudom mikor fog lecsillapodni. A Detective Conan alapsztorija már első hallásra megfogott: Kudo Shinichi, a 17 éves detektív, akit Sherlock Holmes-hoz hasonlítanak, hisz minden ügyet szempillantás alatt megold. Gyerekkori barátjával, aki egyben szerelme is éli mindennapjait. Vagyis próbálja, míg nem két sötét kabátos alakba botlik, akik egy szervezettől vannak. Shinichi próbálja elkapni őket, de ehelyett ők kapják el a fiút. Beadnak neki egy mérget, amitől ismét gyerek lesz. Persze az emlékei és az esze megmaradt. Rögtön régi barátjához Agasa professzorhoz rohan, aki kezdetben nem hisz neki, de később elhiszi. Shinichi egy új azonosságot vesz fel: ő lesz a professzor rokona, Edogawa Conan és gyerekkori barátjához Ranhoz és apjához költözik. Ran apja magánnyomozó és Shinichi reménykedik, hogy valahogy sikerül megtalálni a fekete ruhásokat. Persze ezt titokban tartják Ran és apja, sőt mindenki előtt is, hisz a fekete ruhások azt hiszik a méreggel megölték őt. Nem csak a történet miatt kezdtem el, hanem a sok pozitív kritika miatt is. A legjobb shounenek közé sorolja sok fan. És igazuk volt, mert engem is beszippantott. Az egész sztori epizodikus, de minden gyilkosság, amit Shinichi felderít igen érdekes. Kikapcsolja az embert, megnevetteti és persze nagy fanságot okoz. Igen erős a szereplőgárdája, mint női, mint férfi oldalon. Négy főbb férfi szereplő van, akik közül persze nem mindenki jelenik meg rögtön (van amelyik csak 100 rész után) és vannak akik időközönként jelennek meg, de őket tudnám főbb szereplőknek mondani. Ilyen természetesen Kudo Shinichi/Edogawa Conan, a főszereplőnk, Hattori Heiji, aki szintén mesterdetektívként ismerünk, illetve Kuroba Kaito, aki esténként Kaito Kid-ként tevénykedik. És persze én ide sorolom Mouri Kogoro-t is, aki bár a bishi gárdából kilóg, de fontos szereplő. Ha ők nem lennének nem is lenne okom nézni a sorozatot. Mert bár érdekesek az ügyek, de a történetet (számomra XD) ők teszik még színesebbé és érdekesebbé. Szintén pozitívum, hogy VÉGRE vannak normális női karaktereink is, akik nem a sarokban zokognak a hercegre várva, hanem tesznek magukért/saját boldogságukért. A főbb női szereplők közé Mouri Ran, Toyama Kazuha és Haibara Ai tartozik. Ai azért is fontos lesz később, mert szintén olyan sorsra jutott, mint Conan. A szereplőkön kívül pedig a szerelmi szál is megfogott. (Nem hazudtolom meg magam XD) Hisz elég sok szerelmi szálunk van, de egyik sem nyálas, sőt! nagyon édesek és végre (!) nem szerelem első látásra. Az egyik ilyen Shinichi és Ran, ahol le a kalapom Ran előtt jó sok türelme van. XD És persze Shinichi mindig védi őt, még akkor is, amikor Conan-ként kell lennie. A másik (akik jó későn bukkannak fel) Heiji és Kazuha, akik erősen hangoztatják, hogy ők csak testvérként tekintenek egymásra, de nem úgy tűnik. És az utolsó párosunk az Kaito és Aoko, akik szeretik szétverni egymást. XD A három párosban mi a közös? Mindhárom fiú zseni, mindhárom lány egy nyomozó lánya és mindhárom páros egyértelmű, de mégse jöttek össze. Persze vannak még párosok, de valamelyik csak utalás, valamelyik csak a fanok kitalációja. Szóval mind történet, karakter, szerelmi szál terén erős az anime. Szerintem mindenkinek érdemes tenni vele egy próbát és ne ijedjen meg, hisz nem összefüggő (vagyis vannak olyan ügyek, amik több részesek, de inkább epizodikus) és bár a főszál is halad előre, mégis nagyon lassan. (ami kissé negatívum is) Majd még jövök és akkor a kedvenc Detective Conan párosaim vesézem ki (Nah! ezt is ki kell adni) mert nem soroltam fel mindet. (Látszik, hogy nagy shipper vagyok XD)
Szóval, további szép napot! Nekem meg kitartást az egyetem labirintusaiban XD
Thursday, July 18, 2013
Sillya, a fangirl 1.rész - Kaze Hikaru
Nos igen... szégyellem magam, mert a blog eredetileg arra lenne, hogy magamról írjak, életem gondjairól, kiadjak magamból mindent. De... hát végülis fangörcseim élem ki itt. Mi is az a fangörcs? Eenii-nee-chan használta először ezt a szót, de nekem annyira megtetszett, hogy elloptam (Gomen, nee-chan! ^^") és akkor használom, ha egy anime/manga hatalmába kerít és nem tudok szabadulni. Álandóan azt nézem/olvasom, videókat keresek, fanficeket gyártok stb... Most két fangörcs is el szokott kapni: az egyik a Kaze Hikaru, a másik a Gintama (amit később fejtek ki XD) Muszáj itt kiélnem magam, hogy ne menjek senki agyára. Eddig visszafogtam magam (mégha Betti-nee és Eenii-nee ezt nem is érezte XD gomen megint ^^") de muszáj kiélnem magam. Nos Kaze Hikaru: egy sztori a shinsengumi-ról, akik a 19.század legrettegettebb szamurájai voltak és egy lányról, aki fiúnak öltözve beállt közéjük először a bosszú miatt, később szerelme miatt. Betti mutatta először meg ezt a mangát és úgy áltam hozzá, hogy: hát nézzük meg, nem számítok sokra, mert shoujo (kritikus vagyok mostanság ezzel a műfajjal szemben ^^"), de ha Betti ennyire szereti biztos jó. És hatalmába is kerített. Három nap alatt utolértem őt. (93 fejezet 3 nap alatt XD) Eredetileg még tavaly ismertem meg és olvastam el azt a 93 fejezetet és már akkor elkapott a fangörcs, de egy időre enyhült. Most egy amv miatt ismét előkaptam és most még jobban elkapott. Bár Japánban egész jól teljesít (mindig benne van a top 10-ben, ha megjelenik) de nem annyira ismert sem ott, sem nyugaton. Nyugaton sokan el is ítélik, mert elég nehéz mű. Sokan mondanák: De hisz ez csak egy shoujo, nem? Hát nem igazán. Azt a részt leszámítva, hogy egy lány bekerült a Shinsengumi-ba, minden hiteles történelmi tények alapján történik. Minden ami történik itt, az tényleg megtörtént régen a valóságban. A mangaka nagy részletességgel mutatja be az eseményeket, miért történtek meg az események és a kötetek végén sokat is magyaráz. Emellett tökéletesen bemutatja az akkori emberek gondolatait, viselkedését, cselekedeteinek okát. Amit még nekem is néha nehéz volt felfognom hiába vagyok nagy fan. Meg nehézséget okozott néha a politikai rész megértése is. (amin segített az Atsu hercegnő dorama sorozat, ami szintén akkor játszódik csak más szempontból) Na, de akkor minek is olvasom? Hát engem is meglepett, mert nem szoktam szeretni a történelmi mangákat, de ez megfogott. Nem csak azért, mert kidolgozott/hiteles, hanem, mert érdekes is. Jobban megismertem Japánt és a 19. századot. De a legfőbb oka az érdekes karakterek, poénok és szerelmi szál. Okita Souji első perctől megfogott, mert kicsit hasonlított Fye-ra a Tsubasa Chronicle-ből, de később rájöttem, hogy a két karakter ég és föld. Souji gyermeki énje rettentő édes, de egyben elszánt és kegyetlen szamuráj is, ami miatt nem örvend nagy népszerűségnek. Egyik nap megment egy lányt Tominaga Sei-t, aki bosszúból csatlakozik a Shinsengumihoz, de később beleszeret felettesébe, aki ráadásul igen hamar rájön, hogy lány, mégis titokban tartja. Ez igen tipikus shoujo-nak hangzik, de itt nem omlanak egymás nyakába. Sok akadály gördül eléjük (első sorban Souji hülyesége és mániája, hogy ő nem lesz sose szerelmes) valamint a tény, hogy Sei eldobta női énjét és férfiként akarja szolgálni őt. Szerintem ez kiemeli őket a tipikus shoujo párosok közül és számomra rettentő különleges lesz. Itt nem két fejezet alatt, hanem szép lassan alakul ki kettejük kapcsolata (és részletesen bemutatják érzelmeiket) Tehát top 5 kedvenc párosomba tuti benne vannak (Ha valaki kíváncsi rá top 5 kedvenc párosom: 1. Edward x Winry, 2. Ootani x Risa 3. Souji x Sei 4. Alibaba x Morgiana 5. Natsu x Lucy stb... mivel én vagyok a legnagyobb párosítgató, ezért rengeteg van. Persze kizárólag hetero párosok. Yaoi/yuri rettentően taszít) A történet is tele van akcióval/harccal, amik mindig izgalmasak/érdekes. Emellett sok poén is van benne. Főleg Souji és a Shinsengumi többi tagjának jelleméből, illetve abból, hogy Sei nehezen tudja nemét titkolni (a havi baj stb...) És az tetszik, hogy bár van benne egy kis hárem érzet (hisz Seibe 4-en belezúgtak, és 3-al látnék is esélyt kapcsolatra), de mégse hárem, hisz Sei egyetlen szerelme Souji és ezen semmi és senki se változtat. Nos akivel látnék még esély Souji-n kívül az Saito Hajime, aki Okitával jó viszonyban van és Sei számára olyan, mint egy bátyj és Hijikata Toshiro-val, a csapat démoni alparancsnokával. (bár vele inkább csak veszekednek, de volt egy apró kis intés. bár annyira apró volt, hogy lehet csak túlreagáltam) A manga még mindig fut és persze a fanok idegeskednek, hisz minden Shingengumi fan tudja, hogy Souji betegségben meghalt fiatalon. Én így is szurkolok nekik és persze elkezdtem a kis fanficem, hogy kiéljem fanságom. Bár még tudnék mit írni, de fáj a kezem a sok írástól így egyelőre ennyi. Majd ha más eszembe jut.
Subscribe to:
Posts (Atom)