Wednesday, July 16, 2014

Psyren 1.kötet

Ezt már korábban olvastam, de valami miatt abbahagytam és most már totál kiment a fejemből, így újra kellett kezdeni. De úgy emlékeztem, hogy nagyon tetszett régen. Jól emlékeztem. Na de akkor a történetről: Főszereplőnk Yoshina Ageha, aki azzal a szemlélettel él, hogy amíg él nem érdekli Japán sorsa, holott egyre több a katasztrófa. Egy igazi bajkeverőnek számít, aki 10.000 yenért bármilyen problémát megold. Nővérével és apjával él együtt (bár apja of course üzleti úton van. Minek is szülők? XD) És nővére igen kemény kézzel fogja(fogná) de főhősünket nem érdekli. Másik főszereplőnk Amamiya Sakurako, akit utál mindenki az osztályból, hisz már első napján furcsa dolgokról beszélt, mint közeleg a vég stb... és igen rideg, távolságtartó. Főhősünk se beszél vele igazán, de érdekli őt, hisz gyerekkorukban is egy osztályba jártak és Ageha anyja halálakor teljesen összetört és akkoriban ő segített neki. De azóta teljesen megváltozott. De persze ez nem shoujo... nem erről szól a történet. Egy furcsa pletyka kering egy bűnszervezetről, amit Psyren néven emlegetnek. Egyre több ember tűnik el nyomtalanul a világ minden pontján. Általában olyanok, akik nem elégedettek ezzel a világgal és társadalommal. Állítólag azokat, a Psyren egy paradicsomba illő világba küldi. Utánuk pedig csak egy vörös telefonkártya marad psyren felirattal. Sok ember érdeklődését felkeltette ez és egy milliomos, mivel nem tud jobbat kezdeni pénzével (óóó, én mennyi mangát és könyvet vennék xD) felajánl 500 millió yent annak, aki felfedi Psyren titkát. Eddig mindenki eltűnt, aki közel járt ehhez a titokhoz. Főszereplőnk érdeklődését is felkeltette a pénz de nem eléggé. Egészen addig, míg Amamiya eltűnt. Mielőtt eltűnt Ageha-nak ennyit mondott: Ments meg. És utána is csak egy vörös kártya maradt. Így felhívja a kártyán lévő számot és miután egy csomó bizarr kérdésre felel ő is kap egy hasonló kártyát. Persze innentől kezdve minden a feje tetejére áll, hisz elkezdik üldözni őt és ekkor hoppá, átkerült egy másik világba, ahol találkozott egy Nemesis Q nevű alakkal. Később több emberrel is és feladatuk, hogy megtaláljanak egy bizonyos kaput hogy hazajussanak. Hisz a világ, ahova kerültek olyan, mint egy sivatag. Ráadásul emberevő lények élnek ott. Nos akkor ennyit a történetről és véleményem: Az első kötet nagyon erős volt. Amit leírtam az kb az első fejezet volt. Az első kötet végig pörgős volt, logikus volt a szereplők cselekvései és nem húzza az időt, hisz már a legvégén kiderült milyen világba kerültek is ők. Of course nem élte mindenki túl és még rengeteg titok áll előttünk. A főszereplők nagyon szimpatikusak. Ageha kicsit tipikus főhősnek tűnik, mégis van valami a karakterében, ami miatt mégsem érződik annak és vele tudunk izgulni. Sakurako is erős női karakter, aminek nagyon örülök. Nem egyszer segített főhősünknek (és másoknak is) Illetve néha kissé pszichonak tűnik, de egyáltalán nem az. Kissé negatívum, hogy túl gyorsan nyírták ki az embereket és szinte jellemtelenek voltak, így nem tudtál együtt érezni a halálukkal, de végülis nem ez volt a cél, hanem a kegyetlen világ bemutatása, így nem nagy negatívum.
Szóval az első kötet kap egy 10/9-et és remélem tartja is a szintet.

Gai-Rei 1.kötet


Nos...Sokat gondolkoztam milyen mangákat kezdjek el olvasni és végül ez lett az egyik kiválaszott. Az animét imádtam és azt hallottam, hogy az animét ennek előzményeként készítették így kíváncsi lettem. A történetről röviden: Főszereplőnk fiú, Nimura Kensuke gyerekkorától látja a szellemeket és gondot okoz neki. Bár közeli barátai hisznek neki, de a morbid külsejű szellemek sose hagynak neki nyugtot, hiába üti őket. Egyszer találkozik Tsuchimiya Kagura-val, aki egy vidám és energikus lánynak tűnik. És ugyanúgy látja a szellemeket, sőt... képes megidézni egy hatalmas szellemet, ami képes még a gonoszabb lelkekkel is végezni. Ki ő? Később kiderül, hogy a védelmi minisztérium rendelkezik egy titkos mellékággal, akik a természetfeletti rendellenességekkel foglalkoznak. Kagura az ő ütőkártyájuk, hisz az ő testébe van zárva egy Gai-rei (ha jól vettem ki így hívják azokat a szellemeket) Byakuei, akit bármikor megidézhet, de persze ez veszélyes, hisz a ha bármikor elveszti az irányítást a szellem megeheti a lelkét. Illetve mivel a testük össze van kötve, ha a szellem megsérül, akkor a hordozója is. Kensuke végül belekeveredik ebbe az egészbe és a minisztérium egyik tagja lesz. Úgymond egy mellékállást kap xD Nos a történetről ennyit. Az animét imádtam, szóval nagy elvárásokkal indultam neki a mangának és eddig igen vegyes érzelmeim vannak. Igaz ez még csak az első kötet volt, de igen zavaros az egész. (mondjuk furcsa is lenne ha minden rögtön kiderülne) illetve úgy érzem a főszereplő csávó teljesen felesleges ide. Kagura az igazi főszereplő és ő is az lenne, de ilyen kiegészítőnek érződik végig. (pedig az ő szemszögéből látjuk az egészet xD) Illetve van benne egy kis ecchi is. Bár nem vészes, de nálam azért negatívum. Viszont érdekes az alapsztori és a világ, szóval érdemes tovább olvasni.
Az első kötet tőlem egy 10/7-et kap. Meglátjuk milyenek lesznek a további kötetek.

Monday, July 14, 2014

Fairy Tail 392. fejezet

Nos, ide nem tudtam jobb képet berakni, mint ez xD Bocsi :'D Nos erről is illene írnom egy összefoglalót, de mivel itt inkább a harcok fontosak, mint maga a sztori (Magi-ban minden részlet számít. Itt nem) ezért lustán csak az aktuális fejezetről írok xD Röviden: Most a Fairy Tail Zeref démonaival néz szembe és Silver, Zeref egyik démona történetesen Gray apja. Vagyis az előző fejezetben azt mondta ő Deliora, míg a mostani fejezetben kiderült, hogy mégsem csak az apjának álcázza magát, hanem tényleg az apja, szóval xD kissé Barátok közt feeling ez a csavarás, de a következő fejezetben biztos kiderül, miért tetette magát Deliora-nak. Szóval ez a fejezet tetszett csak, mint Mashima mostanság, ezt is letudta 2 fejezet alatt. Már annyira hiányzik egy hosszabb harc, ahol néha-néha veszítenek is a Fairy Tail szereplők. Oké... shounen. De hogy nincs náluk erősebb kicsit idegesítő :'D One Piece-ben például hiába nyer meg Luffy majdnem minden harcot, de akkor is... vannak nála sokkal erősebbek, akik el is verték már őt és éreztetik, hogy hoppá: fejlődnie kell. Nem ő a legerősebb. Na, de mindegy. Ennek ellenére élvezhető a manga. Illetve örültem, hogy Wendy kitalálta, hogy értesítsék a többi céhet, hogy segítsenek a harcban. Be is sírtam volna, ha a Fairy Tail nyomja le a világ legerősebb varázslójának démonait, akik több száz embert öltek meg. :'D De ez látszik, hogy egy komolyabb arc lesz, hisz itt haltak meg szereplők és most szerintem Gray apja is megfog. Mármint ilyen találat után tuti :'D

Magi 231.fejezet


Nos, végre hosszú lustulás után csak feljöttem ide és elkezdem mangavéleményezős blogom. xD Persze könyvvélemények is lesznek majd, de inkább manga, mert mostanság azt olvasok inkább. Nem meglepő, hogy rögtön a Magi-val kezdem, mivel aki ismer, tudja enyhén mániám. xD Nos most megy a sok által nem igazán kedvelt Alma Toran történetszál, amit én személy szerint imádok. Persze a többiek is megérthetők, hisz totál új világ/szereplők/nincs is olyan sok idő kifejteni a szereplők jellemét, sok a magyarázás stb... Illetve egyeseknek kissé lassú lehet, bár hetente jön ki új fejezet, de mivel csak 16 oldalas és abba nem sok minden fér, ezért kicsit hosszabb lett/lesz, mint a többi visszaemlékezős rész, de szerintem a mangaka nagyon jól megoldotta az egészet. És egyáltalán nem unalmas. De...Ízlések és pofonok xD De annyit megjegyeznék én mindig is hülyeségnek tartottam csak azért nem szeretni valamit, mert most épp nem a főszereplőkről szól. Főleg mivel most derül ki, hogy lett az a világ, amiben a manga játszódik, a főgonoszok célja és hogy mi magának Solomonnak a célja az új világgal. Illetve az egyik főszereplő, Aladdin múltja is. Na, de ezt majd később... (fogok csinálni egy postot, ami a korábbi Alma toran fejezetekről foglalja össze a véleményem) most a fejezetről: A nagy csata véget ért, de nagy veszteségekkel. A mangaka ismét bemutatta milyen ügyesen ábrázolja nem csak a politikai, hanem az érzelmi dolgokat is. A háború utáni ürességet és elkeseredettséget remekül visszaadta. És azt is bemutatta, hogy míg akiknek érdeke volt ez a háború (a többi fajnak, hisz a háború célja az ők felszabadítása és egység megteremtése volt) addig akik harcoltak már a harc vége után nem annyira lelkesek és rájöttek, hogy ostobaság. Szóval már látni is, hogy mi fogja okozni a nagy gyűlöletet közöttük. (már alapjáraton jelen volt egy kicsit) Solomon pedig (akárki akármit mond) igenis remek vezető és én nagyon szeretem őt. Hibát vétett, de ahelyett, hogy mentegetőzött volna vagy ámította volna őket más beszéddel odaállt eléjük és bocsánatot kért. Mégha tudta is, hogy ezzel már nem adja vissza a szeretteiket és nem fogja érdekelni őket. De a történet nem állhat meg itt és Ohtaka ismét csavar a sztorin, hisz szereplőink (Solomon, Sheba, Arba és Ugo) eljutnak Illah-hoz, ennek a világnak Istenéhez, David botjának segítségével, amit Solomonnak hagyott hátra. (aki esetleg csak olvassa a véleményt, de a mangát nem: David, Solomon apja és ő ellene vívták a háborút) És persze most a fanok, mint én rágják a körmüket, hisz ismét rakott bele olyan utalásokat, ami miatt nem tudjuk kikövetkeztetni mi lesz. A legforróbb téma még azok között is, akik nem annyira szeretik ezt a részt: Ki Gyokuen? Ki Aladdin anyja? Miért árulták el Solomon-t?  Szerintem ennek a történetszálnak legnagyobb erőssége, hogy ott vannak az utalások, de senki se tudja mi fog történni, hisz a következő fejezet már rácáfol az összes elméletre. A kép, amit kiraktam nem véletlen volt. Eddig mindenki azt hitte Sheba lesz Gyokuen (és Aladdin anyja is egyben) de most már felmerült, hogy Gyokuen az valójában Arba, Solomon szolgálója. Aki olvassa a mangát annak ismerős lehet ez a kifejezés. Ugyanaz , mint Gyokuennek, amikor az Al Thamen megidézte az "apjukat" és ugyanazt is mondta, mint ő. És más utalások is vannak rá. Meg arra, hogy Sheba-ra más szörnyű sors vár. Én is így gondolom, de most nem írom le a több oldalas teóriáim xD  Aki nem olvassa a mangát annak most az egész bonyolult lehet, de majd írok egy Alma Toran összefoglalót, hátha kedvet kap a mangához/ehhez a történetszálhoz :D

Magi: Alma Toran történetszál



Bár későbbre terveztem, de ha már megírtam a véleményt, akkor ezt is xD Ezt azért írom, hogy aki esetleg csak az animét akarja nézni, de vágyik kis spoilerre vagy aki csak szeretné elolvasni a fejezetekhez fűzött kritikákat, az értse amiről írok a fejezetek véleményezésénél. :) Bár próbálok minél kevesebb spoilerrel írni, de azért lesznek benne. :'D

Történet: Aki látta végig az animét/olvasta a mangát az tudja, hogy Aladdin megígérte Kouennek, hogy ha az egésznek vége, akkor megmutatja neki az igazságot Alma Toran-ról. Ezt Aladdin meg is teszi néhány hónap után, ahol Sindira és Kou Birodalom is részt vesz/fontosabb szereplők is. Mi is Alma Toran? Egy másik világ, ahonnan Aladdin, Solomon és a djinnek származnak. Ebben a világban több faj is létezik, nem csak az emberek. Azok elkezdtek háborúzni egymással és az embereket csak tápláléknak tekintették. Ekkor megjelent a világ teremtője, Illah, aki mágiát adott az embereknek és megparancsolta nekik, hogy egyesítsék az egész világot egy király alatt. Ezt nevezik Alma Torannak. Ezzel az volt a célja, hogy béke legyen minden faj között, de persze ezt egy idő után elfelejtették és elkezdték elnyomni a különböző fajokat. Létrehozták a tornyokat, amikkel elnyomták a fajok gondolkodásképességét.  Csak eszközként és alsóbbrendű lényekként tekintették őket. Létre is hoztak egy vallást, ami Illah-ot isteníti és a különböző fajok elnyomása/kiírtása a cél. Persze a tornyoknak volt hátránya, hisz nagy mennyiségű magoit vettek el a használójától, így bizonyos mágusokat is csak eszközökként, a tornyok működtetőjeként tekintettek rá. David, Solomon apja az egész vallásnak a vezetője. Solomon volt az első, aki fellázadt ellene. Létrehozta az Ellenállás nevű mozgalmat és célja Alma Toran elérése volt.

Fontosabb szereplők:

Solomon: Aladdin világának teremtője és Alma Toran királya. Ő volt az első több száz év után, aki ismét ezt a célt tűzte ki. Nagyon imádja a könyveket és a különböző fajok iránt igen érdeklődik. Egy olyan világot akar létrehozni, ahol nincsenek megkülönböztetések. Ő az egyik legerősebb mágus. Fiatal kora ellenére igen bölcs és könnyen lelkességet és reményt tud adni az embereknek. Apja miatt viszont nem igazán tud mit kezdeni a szeretettel (mivel sose tapasztalta). Még nem derült ki, de vannak rá utalások, hogy ő lesz Aladdin apja.
Sheba: Egy kislány, akit Solomon ment meg mielőtt végleg elhasználta volna a magoiját a torony működtetése miatt. Egy árva, akit elhagytak a szülei. Kisbaba korától a templom neveli, így az ő őrült és elvakult nézeteit vallta, de miután Solomon megmutatta neki, hogy a fajok is érzőlények és nem szörnyek, teljesen megváltozott. Kezdetben csendes volt és igen borús, de később igen energikus és vidám lány lett, aki családként tekint az ellenállásra. Később beleszeret Solomonba. Lehet hogy Aladdin anyja, de lehet, hogy ő maga Gyokuen. Ez még nem derült ki.
Ugo: Gondolom a fanoknak őt annyira nem kell bemutatni :) Ő a csapat esze és mágia mániákus. Új találmányaival és elméleteivel folyton erősíti a csapatot. Fizikai ereje/mágiája ennek ellenére nem túl erős, ezért ő kerüli a csatákat. Szerény és csendes jellem, aki képtelen lányokkal beszélgetni, mert zavarba jön, ezért mindig szívatják a többiek. Ő olyan érzelmi támogatója a csapatnak. A történet során kiderül, hogy 58 éves, viszont, mint a többi mágus, ő is lelassította a sejtjeit így több száz évig is képesek élni.
Arba: Solomon szolgálója, akit mágusok teremtettek. Kisbaba korától Solomon-t szolgálja és igen jó barátja. Olyan számára, mint egy nővér. De nem csak neki, ő olyan az egész csapat számára, mint egy anya. De amikor harcol igen kegyetlen tud lenni. Ő a második legerősebb a csapatban. Nagyon keveset tudni róla, de vannak utalások, hogy lehet, ő lesz Gyokuen.
Falan: Egy szókimondó lány, aki folyton ugratja a többieket különböző beszólásokkal. Nem sokat tudni róla, mivel nem rá koncentrál a történetszál, de az biztos, hogy később az Al Thamen tagja lesz.
Ithnan: Őt is mindenki ismeri már. A híres Al Thamen tag, aki miatt Cassim balsorsra jutott/Hakuryuu elvesztette a karját. Viszont itt még egyáltalán nem gonosz. Egy szókimondó alak, aki folyton veszekszik Ugo-val és szívatja őt. Testvérével Setta-val csatlakozott ide. Solomon nagy csodálója és minden erejével támogatja őt.
Setta: Ithnan öccse, bár nem vérszerinti rokonok. Nagyon szereti bátyját és csodálja is őt. Ő inkább az csendes, érzelemmentes szereplő, aki néha tárgyilagos is.
Wahid: Egy hangos férfi, aki a melleket és a kaját imádja a legjobban. Szavak helyett inkább az erejével beszél. Ő lesz később Falan férje.
David: A vallás vezetője, Solomon apja. 800 éves és látja a jövőt. Illetve ő is elsőszámú különleges embernek számít, mint Sinbad. Ilyen emberek több száz évben csak egyszer születnek és nagy tettekre képesek. De többet nem mondok, mert minden ami vele kapcsolatos nagy spoiler.

Vélemény: Én le se tudom írni mennyire imádom ezt a történetszálat. Balbadd, Magnostadt és ez szerintem az eddigi legerősebb történetszálak. Mondanom sem kell itt is ugyanolyan kényes témákkal foglalkozik, mint a másik két történetszálban. Elsősorban a fajok közti különbség és a gyűlölet, ami ebből származik. Akkor persze belekeveredik a sors és hogy követnünk kell-e azt vagy nekünk alakítani. Illetve a vallás is felmerül. Hogy milyen elvakulttá tudja tenni az embert vagy hogy mennyi mindentől függ az ember jelleme. (ez Sheba jellemfejlődésén látszik majd a legjobban) Illetve a legújabb fejezetekben a háború és azok kényes dolgait is bemutatja. Szóval Ohtaka ahhoz képest milyen barátságosan indította a mangát egy igen összetett és sokrétű történetet hozott létre. Minden összekapcsolódik és mindenre figyelni kell, mert a legkisebb dolog is utalás :D De nem is koptatom a billentyűzetet. Remélem ez a kis bemutatás kedvet adott azoknak, akik nem olvassák/ akik félnek tőle.