Sunday, December 30, 2012

2012-es anime értékelések


Hát rég volt már. És már év vége közeledik. Az újévi fogadalmaim közé több mindent bele kell raknom. Pl. többet fogok blogolni, több filmsorozatot fogok nézni, többet fogok olvasni, többet fogok írni stb… De most értékelem a 2012-ben megnézett animéket. Mivel mangát nem olvasok sokat azt hanyagolom. Elég sok félébe botlottam. Sok nagy fanságot okozott és kedvencem most is, valamelyik hatalmas csalódás volt és töröltem, amilyen gyorsan tudtam. Nehéz volt dönteni a sok közül, de megszülettek az eredmények. :D

Legjobb anime
Magi - The Labyrinth of Magic
Bár még fut, de megelőlegezem neki a bizalmam. Kiskorom óta imádtam az Ezeregy éjszakai meséit, az alapötlet, hogy mind egybe van meg pláne nagy öröm volt. Ezt mind egy remekül kidolgozott és felépített világban. Nem utánozza le az eredetit, hanem egy teljesen új helyzetbe rakja a szereplőket, mégis van egy kis összefüggés az eredeti és eközött. (kis utálás, ami spoilet: Alibaba és a rablók) A mangáját olvasom és az alapján a top 5-be bekerült. Az anime eddig még mangahű, mégha az eleje „kicsit” gyorsabb is, ami nem vált hátrányára. Remélem tartja a színvonalat.
Legjobb akció
Jormungand
Az akció nem igazán a szívem csücske, de ez rögtön megfogott. A történet, a karakterek, a zene, minden. Nem sok akció animét néztem és pont ezért ez a legjobb, mert ez annak ellenére, hogy nem szeretem a műfajt, mégis megnéztem és imádtam.
Legjobb shounen
Kuroko no Basket
Most az évben nem igazán találkoztam nagyon jó shounen animékkel. Sose gondoltam volna, hogy valaha is fogok ennyire szeretni egy sport animét. A karakterek, ami miatt elkezdtem nézni a sorozatot. Már az első perctől fogva olyan főszereplőket, mellékszereplőket vonultatott fel, akiket csak szeretni lehet. Amikor elkezdődtek a meccsek, bár tudtam a kimenetelét, de mindig izgalommal néztem végig.  A történet magába szippantott és azóta se enged el.
Legjobb shoujo
Tonari no Kaibutsu-kun
Az idei év talán shoujo hozatalban volt a leggyengébb. És végre találtam egyet, amit imádtam és akár többször is megnézném. Bár ez is sablonokra épül, de olyan karakterek vannak benne és olyan történet, ami még ezeket a sablonokat is érdekessé teszi. És itt a romantika mellett a vígjáték is főszerepet kapott.
Legjobb fantasy
Sword Art Online
Most az évben nem igazán találkoztam nagyon jó shounen/fantasy animékkel. Úgy gondoltam ez volt az eddigi legjobb. Bár ennek is van rengeteg hibája, de rengeteg pozitívuma is van és élveztem az anime minden percét.

Legjobb vígjáték
Jinrui wa Suitai Shimashita
Ettől az animétől az égvilágon semmit nem vártam. Sőt azt hittem, hogy végig a cukifaktor fogja fent tartani. Szerencsére tévedtem. Mindenből paródiát csinál, még néha önmagából is. Társadalomkritikától kezdve az otakukig mindent kiparodizál élvezhető formában és még egy rendes történetet is kaptunk.
Legjobb anime folytatás
Fate/Zero 2
A Fate/Stay Night előzményének folytatása. Na ez érdekesen hangzott. A rendező Urobochi Gen, aki tökéletes munkát végzett eddig minden animével. Nagyon tetszett, főleg azért mert a szereplők és a történet is sokkal érdekesebb volt. És sokkal durvább és sötétebb is, ami először meglepett, aztán meg örültem neki. Hisz Stay/Night-nál az volt a bajom, hogy nem igazán jött át, hogy ez tényleg egy véres és komoly küzdelem.
Legnagyobb pozitív csalódás
Chuunibyou demo Koi ga Shitai!
Bevallom, ettől az animétől semmit se vártam. És mégis a nagy kedvenceim közé került. Az alapsztori és az egész anime ötletes és hol vicces, hol drámai. A karakterek mind a szívemhez nőttek. Egy baj volt vele: rettentő rövid volt.
Legnagyobb negatív csalódás
Guilty Crown
Amilyen jól indult az anime olyan hatalmas csalódás lett számomra. Az első fele jó volt és mindent megmagyarázott. Ott abba is kellett volna hagyni és akkor egy jó anime lett volna. A második fele tönkre tett mindent. A karakterek, történet, minden katyvasz lett és bevált sablonokra épült.
Legötletesebb anime
Nisemonogatari
Hát ezt nem nagyon tudom tovább ragozni. Beszéd ide, beszéd oda, de Nishio Ishin történetei sose a sablonokról híresek.  Pont mint ez. Bár kissé el volt túlozva az ecchi, de mégis élveztem ezt az elvont, csavart logikájú történetet.
Legjobb sci-fi
Psycho-Pass
Ez az év a sci-fi animék éve volt, hisz a legtöbb történet a jövőben játszódik. Bár ez az anime nem fejeződött be, de megelőlegezem neki ezt a díjat. Később max szidom magam. XD Az alapsztori nagyon ötletes, a főszereplő páros bejön és izgatottan várom milyen rejtélyeket tartogathat még az anime.
Legjobb anime OP
Ling Tosite Sigure – Abnormalize (Psycho-Pass OP)
Legjobb anime ED
AKINO & AIKI - Gekkou Symphonia (Aquarion EVOL)
És most jöjjenek a karakterek, hisz ők is részei az animéknek.

Legjobb férfi főszereplő
Alibaba Saluja – Magi
megjegy.: ide rettentő nehéz volt választani XD
Legjobb férfi mellékszereplő
Aomine Daiki – Kuroko no Basket
Legjobb női főszereplő
Takanashi Rikka – Chuunibyou Demo Koi ga Shitai!
Legjobb női mellékszereplő
Senjougahara Hitagi - Nisemonogatari
Legeredetibb főgonosz
Makishima Shougo – Psycho Pass
Legrosszabb férfi főszereplő
Amata Sora – Aquarion EVOL
Legrosszabb női főszereplő
Takanashi Yomi – Black Rock Shooter
Legrosszabb férfi mellékszereplő
Statice Bobby – Binbougami ga!
Legrosszabb női mellékszereplő
Adenokouji Nadeshiko – Binbougami ga!
Kedvenc anime páros
fúúú, ide volt a még nagyon nehéz választani. Végül úgy döntöttem, hogy azok közül válogatok, akik hivatalosan is összejöttek.
Yuuta X Rikka (Chuunibyou demo koi ga Shitai!)





0 comments:

Post a Comment