Saturday, July 9, 2011

Végre itthon

Hát jó rég írtam. Közben rengeteg minden történt velem. Az évet jól zártam: 4,5 volt az átlagom. 2 hétig az előrehozott érettségire készültem infóból és az is sikerült egy erős 4-esre. Az érettségi után pedig 2 hétig kórházba kerültem. Nem bírtam enni, hányingerem volt hetek óta(azt hittem az érettségi miatt) ráadásul gyenge is voltam és fájt is a hasam. Később a torkom is, állandóan sav jött fel és vasárnap este befulladtam. De olyan szinten, hogy az ügyeletre kellett vinni. Ott mondták, hogy maradjak is bent. Vasárnap estétől csütörtök délutánig voltam kórházban, aztán hazaengedtek, mert a tüneteim nem asztmával kapcsolatos. 3 napig otthon voltam aztán hétfőn megint be kellett feküdni. A kórházban tükrözték a gégém, gyomrom, 5x vettek vért stb... eléggé megkínoztak. Kiderült refluxom van és emiatt még gyomorgyulladás is. Adtak gyógyszert és pénteken hazaengedtek. Most már sokkal jobban vagyok. Bár rettentő gyenge még a gyomrom, de egyre jobb lesz. Most már tényleg belevetem magam az animézésbe, mert elvonási tüneteim vannak. XD

Friday, April 29, 2011

Jó és rossz együtt

Rég írtam már. Azóta sok minden történt... szünet, húsvét, bolond ballagás. Szombaton délelőtt be kell mennem ballagtatni. És a ballagás emlékeztet, hogy egyre közelebb a előrehozott érettségi napja. Az írásbeli május 16-án lesz, a szóbeli június 23-24. attól függ melyik napra esek. Az érettségi szünetet most nem pihenésre használom, hanem tanulom a tételeket és készülök az írásbelire. És minél többet gondolok rá, annál inkább görcsöl a gyomrom. Az az érzésem, hogy ugyanaz lesz, mint a központi felvételinél, amikor középiskolába mentem, hogy valami marha nehezet adnak és nem fog jól sikerülni.És sajnos az arcideggyulladás sem akar elmúlni. Egyenlőre úgy néz ki, hogy túl sok stressz ér és le kéne adni. De amíg túl nem leszek legalább az írásbelin, addig tuti nem fogok tudni leadni. Na majd... De történtek jó dolgok is. Például húsvétra kaptam pénzt( nálunk ez szokás, hiába vagyok lány XD) és tudtam venni egy könyvet. Na meg egyik rokontól könyvet kaptam pénz helyett húsvétra. Pedig mondtam neki, hogy elég nekem egy csoki is. De attól még örültem neki. :) És felfedeztem egy animét, a Gintama-t. Belenéztem, mert rettentő nagy népszerűségnek örvend. Az első három rész nem volt nagy durranás, de utána... egyre betegebb lett és egyre inkább fulladok a röhögéstől. Bár vannak komoly részek ( eddig szám szerint 2 volt) de inkább beteg részek vannak. XD Viszont hallottam, hogy kb. a közepétől komoly lesz és elkezdődnek arc-ok, mint a többi shounen animénél szokott. Azokat is várom. ^^

Wednesday, April 13, 2011

Tavaszi animék 2011

Végre! Kirakták a tavaszi animék bemutatóját és a legtöbb már a héten kijön/ már kijött. Most azokat linkelgetem ide be, amik felkeltették az érdeklődésem/ elkezdtem nézni és tetszik. ^^

Ano Hana  (2011. 04. 15.)




Ao no Exorcist (2011. 04. 17.)




[C] The Money of Soul and Possibility Control (2011. 04. 15.)




Deadman Wonderland (2011. 04. 17.)





Hanasaku Iroha (2011. 04. 03.) (Ebből már láttam az első részt és nem szeretnék hamar ítélni, de szerintem nagyon jó anime lesz. :D)




Hidan no Aria (2011. 04. 15.) (Ebbe az animében még nem vagyok biztos, de belenézek)



Moshidora (2011. 04. 25.)




Sket Dance (2011. 04. 07.) (Ennek is az első részébe már belenéztem. Szerintem ez is jónak ígérkezik. :D)

Friday, April 8, 2011

Hosszú szünet után...

Hát ismét jelentkezem. Már egy jó ideje nem írtam semmit se a blogra, mert lusta és fáradt voltam. Sokszor nem is volt időm, na meg animéztem. A hetem nem a legjobb volt, mivel két legjobb barátnőm összeveszett és én közöttük hánykódok most. Annyira szeretnék nekik segíteni, valahogy kibékíteni, de sajnos nem igen tudom őket. Elolvastam az Üvegház című könyvet, ami tetszett, bár voltak gyengeségei. Majd részletesebb kritikát a másik blogomra írok. Szerdán nagyon rossz hangulatom volt, mert egy osztálytársam állandóan beszól és nem csak viccből. Néha behúznék neki, néha meg sírógörcs jön rám. De végre ezt is tisztáztam magamban, úgyhogy már nincs gond. Csütörtökön idegorvosnál voltam és kiderült, hogy most már nem csak egy mellékidegszálam van begyulladva, hanem a főidegszál. De kaptam gyógyszert és remélem jobb lesz. Délután meg elmentem fodrászhoz és kozmetikushoz. Levágták középhosszúra a hajam, bedauerolták és a szemöldököm kiszedték. Valamivel emberibb a kinézetem. XD  Hétvégén nem lesz sok időm, mert 3 témazáróra és kis-érettségire tanulok. De mindenképp szeretnék animézni meg írni is, mert eszembe jutott egy új, de nagyon jó történet. De addig nem akarom elkezdeni, amíg ki nem dolgozom rendesen, mert mindig úgy járok, hogy elkezdem, de aztán elégedetlen vagyok és abbahagyom. XD Jövő hetem jó sűrű lesz, de már nemsokára szünet és alig várom.

Saturday, February 26, 2011

Diáknap és depresszió vége


Ezzel a képpel azt akarom jelezni, hogy újratöltődtem. Na meg nem rég került fel az új Beelzebub fejezet és ez volt a fejezet címlapja és nagyon tetszik. *.* Akkor a hétről összefoglaló... A hét eleje depressziósan indult. Doga, veszekedés, doga, veszekedés és emellé fájt az arcidegem is. A hetet ez jellemezte. Elérkezett a péntek.. a diákigazgató választás. Pénteken fél 5kor fel kellett kelnem, hogy 6ra beérjek a suliba. A termet még csütörtökön feldíszítettük. Megkentük a szendvicseket és megcsináltuk a büféasztalt. Mindenkinek kellett otthon sütnie sütit vagy valami sósat és behozni. Én linzert sütöttem anyával. Miközben csináltuk az asztalt hangfalról szólt a zene. Nem vagyok nagy disco fan, de ez most nagyon jó volt, mert kedvet adott a munkához. A műsort a mi osztályunk kezdte 8kor. Nagyon izgatottak voltunk, hogy ne legyen semmi baj. Sajnos lett. A suli osztályaiba létszámellenőrzést későn kezdték és később valamiért a hangfal nem működött az aulában és ott vacakoltak a rendszergazdák. Végül 20 perces késéssel kezdtük a műsort. A tanár ott pattogott 25 perc után, hogy lejárt az időnk. Mondtuk, hogy nem tehetünk róla, hogy késve kezdtük és végülis gyorsan, de végig tudtuk csinálni a műsort. A műsorunk abból állt, hogy bemutattuk a kampányfilmet (ami később fent lesz youtube-on) és két osztálytársam énekelt. Aztán táncoltunk, sorsoltunk nyereményeket, amiket a támogatóktól kaptunk, aztán két tánccsoport mutatott be táncot és végül tűzzsonglőrökkel zártuk az egészet. Feltakarítottuk a petróleumot és jött a következő osztály. Még csúszott a padló, amikor ők táncoltak és az egyikőjük elcsúszott hamarabb, mint a táncba benne volt. De semmit se lehetett ebből észrevenni. De a jelöltjük mégis bejelentette, hogy hála az osztályunknak elrontották a táncot. Szerintem ez nagy szemétség volt tőle. Aztán jött a többi osztály hasonló programokkal. Ők is jók voltak és miután megittam két doboz Hell energia italt (egyik osztálytársam megszerezte szponzornak őket is) teljesen felpörögtem. Végül megérkezett a sztárvendégünk: Varga Viktor és a Viva. Hőálló megállót forgattak. Még régebben volt vita az egyik osztállyal, hogy mi elhívtuk a vivát még októberben, hogy majd jöjjenek ide forgatni februárban megállót. Viszont Zolát felkérte a másik osztály januárban és igent mondott, mert  akkor még nem tudta, hogy hozzánk kell jönnie. Végül mindkettőnknek kampányolt. És az az osztály megkapta sztárvendégként Flour-t. Két órás sorbanállás után sikerült számot kérnem és küldeni a családnak és barátaimnak (Barbi, Betti, Enikő,Lilla, Fruzsi) Azt mondták, hogy március 21-25 megállóban fogják ezeket leadni. (mivel így szokták, hogy egy városban felveszik az egész hetit) Amikor takarítottunk a hangulat nagyon jó volt. Senki se volt feszült. Az esti bálba sajnos nem tudtam elmenni és ezért nem tudom ki győzött. De jól éreztük magunkat és ez a lényeg. Nagy reményekkel indulok el majd hétfőn suliba. Remélhetőleg a feszültség már nem lesz jelen. Hétvégén pihenni szeretnék és One Piece maratont fogok tartani. Egyszerűen imádom azt a sorozatot. El se tudom mondani mennyire jó shounen. *.* Köszönettel tartozok Enikőnek, mert miatta mertem elkezdeni ezt a hosszú sorozatot. Mégegyszer köszi! :D Bekerült az örök kedvencek közé. Ahogy a Beelzebub is. Az is eszméletlen jó shounen. Az anime még az elején tart, ezért ott még a humoros részek vannak. De a manga már a komoly részeknél tart és nagyon jó. De persze ott is lehet jókat röhögni. Tehát most nem egy ideig nem fogok szenvedni, hogy semmi olyan animét nem találok, amely megfogna.

Wednesday, February 16, 2011

Depresszió

Már nagyon rég voltam depressziós, de ezekben a hetekben állandóan és azt hiszem most vagyok a mélypontomon. Felidegesített két fiú és jól leordítottam őket. Pedig nem szokásom kiabálni és veszekedni. Általában van pár ember, akit baráti körömnek hívok és a többiekkel nem közeli kapcsolatba, de jól megvagyok. De most másokkal is veszekedtem. Bár ez olyan néma csata volt, hogy csak 1-2 megjegyzést tettünk és az se volt csúnya, de... Elegem van. Amióta megy a készülődés állandó vita van. Megmondták a tanárok, hogy ilyenkor szoktak viták lenni, na de ennyire... teljesen széthúz az osztály és mindenki feszült. És mások is könnyen összevesznek. És azt is rettentő rossz hallgatni. Már ha bent ülök szívem szerint sírva kirohannék. Próbálok erős maradni, de nem mindig megy... az osztályból tuti van pár ember, aki utál, de az nem zavart. Az orrom alá borsot nem törtek és végülis senkit se szeret mindenki. De szerintem a gyűlölőim számát növelem. Mármint ezt érzem. De ez nem csak az ő hibájuk. Részben az övéké is, de részben az enyém is.  És ilyenkor érzem azt, hogy milyen rossz ember vagyok és ne csodálkozzak, ha esetleg megutálnak.

Sunday, February 13, 2011

I'ts all over

Kimaradt a blogolás ehéten, mert totál kész vagyok. Majdnem minden nap 17-18 óra után értem haza. Hogy miért? Ez egyszerű. Hétfőn 6 órám lenne, de 8-9. órában informatika érettségi előkészítő. Bár én még nem állok érettségizés előtt, (még 2 év, mivel 5 évfolyamos osztályba járok)de úgy döntöttem, hogy előrehozott érettségi teszek hogy ne maradjon annyi a végére.Kedden 7 órám van és haza se tudok menni, mert mennem kell rögtön különtanárhoz. Hogy miért? Mert annyira hülye vagyok matekból, hogy sose értek meg semmit és csak így tudok 4-es és 5-ös szintet elérni. És mivel érettségi tantárgy jó lenne érteni a dolgokat. Csütörtökön szintén különtanár. Szerdán 7 órám lett volna de forgatni kellett a kampányfilmet a diákigazgató választás miatt. Pénteken szintén. Ezek mellé még jön, hogy még mindig beteg vagyok és nemrég begyulladt megint az arcidegem. Egyik nap el is sírtam magam, mert annyira kész voltam. És most hétvégén se tudtam pihenni. És ezek mellé tanuljak is dogákra. Nagyon remek... És még írni is kéne ráadásul, de nincs sose energiám ezek miatt. Most már teljesen kész vagyok. Remélem a jövő hét jobb lesz.

Friday, February 4, 2011

Rossz hét megint = game over



Őszintén szólva már nagyon elegem van. Végre az osztály nem veszekszik erre egyik rivális osztállyal összeveszünk a választások miatt. Először félreértés miatt, amit rendeztünk és el is játszották, hogy minden oké. Erre olyan lépésekhez folyamodtak, amin nevetni tudok annyira szánalmas. Hogy valakik ekkora, undorító férgek legyenek. Na de le is állítom magam mielőtt még cifráznám. Szerdán kiütéses lett és kiderült elkaptam a hányós vírust, de mivel szedem az immunrendszer erősítőt, ezért az egyik fehérjémbe épült bele.Ezért ma és a hétvégén nem ehetek semmit, amiben tej vagy tojás van. És nem ehetek sem húst, sem csokit. Nem tudom hogy fogom túl élni. Igaz három nap, de a legjobb kajákat vonták meg tőlem. Zöldségeket meg nem igazán szeretem. ^^" Hát majd túlélem. Hétvégén két filmet akarok megnézni. És persze animézni is.

Friday, January 28, 2011

Depressziós hét, de még mindig ott a fény



A hetem egy nagy nem mondom mi volt. Egész héten rossz kedvem volt. Elég sok a feszültség mostanában a diákigazgató választás miatt, ami egy hónap múlva lesz. Sehogy se állunk és nagyon össze kéne tartani az osztálynak, de nem tartunk össze. Vannak akiket érdekel és vannak akiket nem. És az utóbbi van túlnyomó részt. Meg elég sokat is veszekszünk. Én év elején nagyon vártam ezt, de most már elegem van belőle. Ezek mellett még úgy meghúztam a lábam, hogy járni alig bírok. Leülni és felállni is nagyon nehezen megy. És ha ezek nem lennének elég, akkor még megint új órarendet kaptunk. Már ez a harmadik verzió második félév óta. Ezt nagyon utálom a suliba. Nem igaz, hogy annyira csicskák( már bocs a kifejezésért), hogy nem bírnak egy nyomorult végleges órarendet összeállítani. És még úgy rendezték, hogy hétfő, kedd, szerda 5 órától hamarabb nem fogok haza érni. (Bár csak 7 órám van, de van még egyéb tanulással kapcsolatos elfoglaltságom is sajnos :S) Szerintem engem egy hónap után ilyen órarenddel kényszerzubbonyba visznek majd el. XD  


De van egy dolog, ami elfeledteti velem ezt a sok gondot... az pedig az anime. Most úgy esett hétvégén rengeteget fogok animézni. Végre kijött a Gundam 00 movie beégetett változata és hétvégén tuti meg fogom nézni. (abból van a kép felül) Még múlt héten elkezdtem a Tegami Bachi-t, amit ehéten befejeztem és elkezdtem a második szezonját. Imádom azt az animét. *.* Akkor ott van még a Bakuman, The Law of Ueki amiket korábban elkezdtem. És még itt vannak azok az animék, amikből hetente jönnek ki új részek. ( Fairy Tail, Beelzebub, Yumekui Merry, Gosick, Kore wa Zombie Desu ka?) És nem rég jött ki a Haruhi movie-hoz is a felirat. És még a Katekyo-t is kéne folytatni. Tehát lesz mikből válogatni hétvégén. XD


Hétvégén terveztem fordítani, de úgy érzem nem lesz erőm. Írni is akartam a történeteim, de ahhoz se lesz erőm. Az agyam olyan, mint egy zokni a sok tanulástól és ezekhez kéne agy. Jövő héten már mindenképp össze kéne szednem magam, mert eléggé le vagyok maradva a Kimi Ni Todoke második szezonjának a fordításával.

Sunday, January 16, 2011

Darkest Powers magyarul

Már rég szerettem volna elolvasni, de németet tanulok. Angolt csak hobbiból és annyira jól még nem megy, hogy elolvassak egy könyvet. Szerettem volna egy magyar verziót. Ezért megkérdeztem Facebook-on a Könyvmolyképzőt (igen ott is fenn vagyok és erősítem a sort XD) Zafírkék mikor jelenik meg és a Darkes Powers-t nem akarják-e megjelentetni. Erre azt válaszolták mindkettő őszre várható. Ennek most nagyon örülök és alig várom, hogy ősz legyen. :D

Friday, January 7, 2011

2010 értékelése

Ez az első bejegyzés 2011-ben. Yay! :D És ezt értékeléssel kezdem. Az első rész anime/mangaértékelés és a második rész könyvértékelés és a végére kívánságaimat írom 2011-re, ami vagy teljesül vagy nem.


2010-es anime/manga értékelés

2010 legjobb romantikus animéje
Nodame Cantabile: Finale

2010 legjobb shounen animéje
Nurarihyon no Mago

2010 legjobb fantasy animéje
Densetsu no Yuusha no Densetsu

2010 legjobb vígjátéka
Baka to Test to Shoukanjuu

2010 legjobb mecha animéje
Break Blade

2010 legjobb horror animéje
Shiki

2010 legeredetibb animéje
Angel Beats!

2010 legjobb OP
Lia – My Soul, Your Beats (Angel Beats!)

2010 legjobb ED
Ayahi Takagaki – Hikari no Filament (Densetsu no Yuusha no Densetsu)

2010 legjobb magyar manga megjelenése
Lovely Complex

2010-es könyvértékelés

2010 legjobb fantasy könyve
Kirstin Cashore - A garabonc

2010 legjobb romantikus könyve
Kerstin Gier - Rubinvörös

2010 legjobban várt megjelenése
Cassandra Clare: Végzet Ereklyéi - Hamuváros

2010 legnagyobb csalódása
L.J. Smith - Vámpírnaplók

2010 legjobb borítója
Richelle Mead: Vámpírakadémia - A halál csókja

2010 legrosszabb borítója
Richelle Mead: Vámpírakadémia - Véreskü

2010 legjobb főszereplője (lány)
Rose Hathaway ( Vámpírakadémia)

2010 legjobb főszereplője (fiú)
Jace Wayland ( Végzet ereklyéi)

2010 legjobb párosa
Jace és Clary

2010 legidegesítőbb szereplője
Elena ( Vámpírnaplók)


Kívánságaim 2011-re

Animékre szóló

Remélem minél jobb animékkel megörvendeztetnek. Jó lenne ha végre nem az ecchi-t erőltetnék, mert nagyon kevés jó anime volt emiatt 2010-ben. Jó lenne jó sok shounen és jó sok shoujo eredeti történettel fanservice nélkül.

Könyvekre szóló

Hát a kívánságom továbbra is sok kiváló fantasy és romantikus könyv megjelentetése. Itt jó lenne ha nem csak a vámpíros könyveket jelentetnék meg. És örülnék momentán két író sorozatára, amikről sok jót hallottam és a története is tetszik. Kelley Armstrong: Darkest Powers sorozat és Holly Black: Modern Fairy Tale sorozat.